Super Chlorophyll lúgosító italpor

Super Chlorophyll

Lúgosítás, pH egyensúly, savtalanítás, méregtelenítés

Napjainkban igen sok információ és anomália keveredik a lúgosítás témakörében, ezért szeretnénk néhány dolgot érthetőbbé tenni.

Mai világunkban, a mai ritmusunkkal és az annak megfelelő táplálkozásunkkal túlságosan savas irányba toljuk testünk/szervezetünk sav-bázis egyensúlyát. Ez az egyensúly-hiány a legtöbb betegség egyik elsődleges előidézője. Sajnálatos módon maga a pH egyensúly zavar nem mérhető, csak indirekt módon, rejtett jelekből lehet rá következtetni. Ennek oka, hogy a szervezet mindent megtesz a vér, a szövetek és a sejtek közötti tér enyhén lúgos pH-jának (lúgos mivoltjának) fenntartása érdekében.

Ezt a mechanizmust testünk úgynevezett puffer-rendszerekkel éri el, ami nem jelent mást, minthogy a felesleges, nem megfelelően kiürített savakat különböző - a szervezetünket, szöveteinket és sejtjeinket alkotó - fehérjékhez, zsírokhoz köti. Ez a védekező mechanizmus azonban az említett alkotóelemek szerkezetének, alapvető funkcióinak megváltozásához vezethet.

A savasodás természetes kezelése a lúgosítás. A lúgosításnak több közismert lehetősége létezik; a szódabikarbóna fogyasztásától, a lúgosító készítmények pl.: Super Chlorophyll, SuperGreens és prime pH alkalmazásán keresztül egészen a teljes lúgosító diétáig és életmódig bezárólag léteznek alkalmazáai.

Hasznos tanács: A lúgosítást mindig szakaszosan végezzük, étkezés előtt fél órával, azt követen pedig egy-két órán át ne fogyasszunk lúgosító folyadékot!

A kíméletes és egészséges lúgosítás érdekében használjon 100%-ban természetes alapanyagokból készült Super Chlorophyllt!

Miért savas a testünk?

A testünk alapvetően lúgos. A szöveti nedvek pH-ja 7,4 körül mozog. Mi a vér pH-ját szoktuk mérni, azonban ez az, amit a szervezet bármi áron megpróbál szinten tartani. Épp ezért csak igen kóros állapotokban változik meg (ekkor kerül valaki az intenzív osztályra, eltekintve egy-két speciális betegségtől). A szöveti nedvek pH-ját azonban nem tudjuk ilyen jól mérni.

Az alapvetően lúgos szervezet anyagcsere folyamatai azonban inkább savas végtermékeket hoznak létre. Szerencsére a természet okos, és amikor genetikailag kialakultunk, akkor megalkotta a savak eltávolításához szükséges mechanizmusokat. Igen ám, de akkor még más volt a táplálkozásunk. Bázikus (lúgos) étrenden éltünk.

A helyes arány 80% lúgosító, 20% savasító táplálék lenne (erre volt berendezkedve a szervezet évezredeken keresztül), de napjainkban pont fordítva van. És nem beszéltünk az autók kipufogó gázáról, a táplálékba jutó savas esőkről a háttérsugárzás savasító hatásairól. Ezzel a savterheléssel szervezetünk már nem is olyan könnyen birkózik meg. Ezt legjobban a reggeli vizeletünk pH-ja mutatja. A vizelet pH ja lehet savas is és lúgos is. Mégis több, mint 90%-unknak savas. A helyes tartomány 6,8-7,5 között lenne. De annyira túl vagyunk terhelve savakkal, hogy több megy be mint ami ki, így vesénk állandóan azzal van elfoglalva, hogy kihajtsa. Ha nem így lenne, akkor egy mai laborban egy napon elvégzett vizeletvizsgálatok 7-köröli átlagos pH-t mutatnának. De ez nem így van.

Megállapították, hogy a nyugati civilizáció életmódja, a stressz, a táplálkozásunk, a mindenhol jelenlévő vegyi anyagok és sugárzások pont az ellenkező hatást váltják ki - erőteljesen savasítják testünket.

Abban az esetben, ha ki tudjuk kapcsolni a stresszt és a negatív gondolatokat, kiiktatjuk életünkből a sugárzó műszaki cikkeket (mikrohullámú sütő, számítógép, mobiltelefon ...stb.) és elvonulunk egy nem szennyezett vidékre, ahol biotermesztéssel készült növényeket fogyaszthatunk és friss levegőt szívhatunk, akkor garantáltan lúgos irányba mozdítjuk el szervezetünk pH értékét!

Egészségünk visszaállítása és megtartása azon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek testünk sejtközötti állományában fenntartani az enyhén lúgos kémhatást. Ha Ön sem tartozik a megfelelően egészséges életmódot betartók közé, akkor érdemes azonnal elkezdenie a lúgosítást!

Kíméletes és hatékony lúgosítás: a Super Chlorophyll méregtelenítővel.

A pH fogalma: A pH egy angol betűszó - a „power of Hydrogen” rövidítése. Jelentése a Hidrogén ereje, a folyadékban lévő hidrogénionok (H+) számának mértéke.”

Címszavaink: Klorofill, chlorophyll, Super Chlorophyll, szuper klorofill, Unicity, Bios Life, Bios Life Klorofill, lúgosítás, savtalanítás, méregtelenítés, pH egyensúly, Franchise, Bios Life Franchise, Unicity Franchise, Unicity MLM, Unicity hálózat, Network Marketing, lucerna, zöld por, lúgosító italpor, lúgosító étrend, savasodás.

Bios Life Webáruház
Hírlevél
Hírek

2009.09.02.
A Unicity jelentősen csökkentette a Bios Life Franchise éves lincence díjait. Már évi 32 Euro megfizetése mellett nagykeráron vásárolhatja meg a Super Chlorophyll, Bios Life Slim és Smart energy 100%-ban természetes étrendkiegészítőket!
Tovább...

2009.07.14.
Unicity Bios Life Franchise Magyarországon! Ha ön is szeretné forgalmazni az amerikai Unicity sikertermékeit, jelentkezzen Bios Life Franchise Partnernek
Részletek...